Ötgyermekes vidéki édesapa vagyok – végzettségére nézve kertépítő- és környezetvédelmi szakmérnök – aki úgy látja, hogy a város és vidéke zöldfelület-kezelés területén eddig alkalmazott mintákat követve gyermekeire egy élhetetlen jövő vár.
Paradigmaváltásra van szükség a településeken
Paradigmaváltást sürgetek többféle szférában, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a zöldfelület kialakítás és – fenntartás kérdéskörében át is látom a paradigmaváltás útját, lépéseit. A manapság oly sokszor hallott, divatos hívószavak: zöld fenntarthatóság, klímatudatosság, ökológiai alapú tervezés, biodiverzitás, környezettudatosság – számomra nem üres szlogenek, hanem olyan megoldási lehetőségeket rejtő elképzelések, melyeket évek óta használok a városi zöldfelületek természetközeli, fenntartható, alacsony költségvetésű tervezése és telepítése során.
Szeged és Budakeszi egykori főkertészeként, valamint Hódmezővásárhelyen szaktanácsadóként a helyi vezetők támogatásával ennek az egyelőre még kevéssé járt útnak az első métereit tapostam, taposom a gyakorlatban is. Bár az alkalmazott eljárások, technológiák szokatlanok lehetnek és még szakmai körökben is értetlenkedést válthatnak ki, a releváns gyakorlati ismeretek hiánya miatt, az eredmények magukért beszélnek – dekoratív, csökkentett input-igényű területek alakulnak ki, melyek jelen pillanatban még csak szigetként működnek, azonban a hosszú távú cél, hogy a mintaterületek összekapcsolásával először kisebb, majd egyre nagyobb kiterjedésű – lehetőség szerint önfenntartó – hálózatok alakuljanak ki.
Munkám során adott részterületek neves szakértőivel (botanikus, geográfus, városklíma kutató, Green City Mozgalom szakemberei) dolgozom együtt a minél tökéletesebb megoldás elérése érdekében.
A természetes tájba illesztés elkerülhetetlen
Akár nagyvárosokról, akár kis településekről van szó, a környező tájba való illesztés városökológiai szempontból alapvető fontosságú, melyet a következő 3+1 tényező optimalizálásával valósíthatunk meg:
VÍZGAZDÁLKODÁS – TALAJMENEDZSMENT – NÖVÉNYHASZNÁLAT
FUNKCIÓ
- Első lépésként meg kell vizsgálni a domborzati viszonyokat, mely domborzati viszonyok meghatározzák a víz megtartásának lehetőségeit. A lehulló csapadékot esőkertekben, áttört burkolatok alatt, zöldfelületeken kell elszikkasztani. A városi szintezett zöldfelületekkel kell pufferolni a vizet, amikor sok van belőle, és elraktározni azokra az időkre, amikor csökken az utánpótlás.
- Nagy hangsúlyt kell fektetni a szerves anyag (zöldhulladék) helyben történő visszaforgatására. A szervesanyag visszaforgatása és egyéb, a talaj minőségének megőrzését és javítását célzó eljárásmód alkalmazása az alapja a talaj televény szerkezete megőrzésének. 1 g humusz (televény) 50 g vizet képes megkötni, tehát a szervesanyaggal feltöltött, szivacsos szerkezetű talaj nagy szerepet játszik a csapadékvíz helyben tartásában. Ráadásul a jó szerkezetű, jó vízmegtartó képességű talajban nagyságrendekkel könnyebb a zöldfelület fenntartása is.
- Át kell tekinteni a növényföldrajzi elhelyezkedést, a növényföldrajzi viszonyokat, mivel a kistáj adottságaihoz illesztett fa-, cserje-, évelőválasztás a kulcsa a kevés beavatkozást igénylő, „önműködő” ökotopok létrehozásának. Ezekkel a többszíntű, zárt növénytársulásokkal hatékonyan tudjuk befolyásolni a település klímáját, elviselhetőbbé téve a hőhullámok kedvezőtlen hatásait. A többszintű biomassza továbbá árnyékolja és védi a talajt, lehetővé téve a fajgazdag gombaéletközösségek felépülését, melyek valójában a leghatékonyabb elemei a CO2 talajban történő stabilizálásának.
- A változó klimatikus viszonyok miatt felértékelődik a zöldinfrastruktúra szerepe, ezért minden funkció nélküli területnek rendeltetést kell találni.
A városi zöldfelületek az alapvető ökoszisztémaszolgáltatásokon túl (esztétika, pormegkötés, zajszűrés, a vízmegkötésből és párologtatásból származó hőmérsékletcsökkentő szerep) egyéb természetvédelmi és életkörülmény-javító hatással is bírnak.
Sokszintű, többfunkciós, diverz élőhelyeket kell kialakítani, melyek bekapcsolják a várost természetbe. A hosszan elnyúló fasorok, útmenti mezsgyék zöldfolyosót biztosítanak az élőlények számára, ahol eljuthatnak a nagyobb kiterjedésű városi zöldfelületekbe, a parkokba. Elképzelésem szerint a játszótér nem drága játszószerek gyűjteménye, hanem egy ún. „nature play”, ahol természetközeli anyagokat, (köveket, fákat) épített domborzati elemeket, időszakos vízállásokat használnak arra, hogy a gyerekek egy kicsit kiszakadjanak a városi környezetből. Ez a fajta játszótér egyben a városi természetvédelem helye is. Élőhelyek kialakításával (fecskefal sarazó-gödörrel, denevér- és egyéb oduk, darázsgarázsok telepítése), az életkörülmények megteremtésével az állatok maguktól megjelennek. Az ilyen helyek kiválóan használhatók szemléletformálásra: tematikus programok, rendhagyó környezetórák szervezhetők, melyek a szimpla szabadidős tevékenységek helyett sokkal inkább a városi emberek természethez való visszavezetését tűzi ki célul.
Mivel ez az irányvonal az Európai Uniós klímavédelmi törekvésekkel és pályázati lehetőségekkel is egybe vág, szakmai tapasztalataimat országszerte párhuzamosan több helyen is megosztom az arra nyitott önkormányzatokkal és érdeklődőkkel.